A szerző neve: bella dátum: 2011. aug. 19.
Az idei tábort is vidáman, sok szép eredménnyel zárhatták a résztvevők. Kellemes, családias hangulatban telt, aktívan pihentető volt a hét, köszönhetően házigazda (Pálóczi Horváth Szakképőző Iskola és Kollégium) rákészülésének, méltó vendégfogadásának és a hernádi Szluka étterem házias, ízletes kosztjának. Idén (is) sok érdekes, szórakoztató élményben lehetett részünk. A hetet hosszú kocsikázással kezdtünk, a beérkezés holtidejét tartalommal töltve.
A szerző neve: Szerkesztőség dátum: 2011. máj. 31.
Május 21-én harsány kakasszó ébresztette a kecskeméti Vacsihegy lakóit. Hogy ez nem újdonság, hiszen minden nap erre ébrednek az ott lakók? Meglehet, de most azért gyakoroltak kórusban, ennyire elszántan, megérkezésünk után is kitartóan, ércesen zengő hangjukon, nehogy alulmaradjanak a „Tehetségnapra” ideérkező felnőttek és gyerekek előtt, akik hamarosan ének, citera és furulyaszóval töltik meg a kertet.
A szerző neve: Szerkesztőség dátum: 2011. máj. 28.
A Hungarikum Szövetség alapító tagjai tegnap megtartották az egyesület alakuló közgyűlését, ahol elfogadásra került a szövetség alapszabálya és megválasztották a tisztségviselőket. Az elnök Birinyi József lett, aki korábban a készülő hungarikum törvény parlamenti előkészítésével foglalkozó szakértői munkacsoport vezetője volt, alelnökök Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház főigazgatója, a magyar operett és operett játszás és Mathiász Gábor a Mathiász szőlőnemesítő hagyomány és örökség képviselőiként.
A szerző neve: Szerkesztőség dátum: 2011. ápr. 15.
Szándéknyilatkozatot fogadtak el a Hungarikum Szövetség megalapításáról az alapító cégek és szervezetek - jelentette be Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója. Birinyi József, a parlament Hungarikum munkacsoportjának vezetője a 2011. április 13-ai alakuló ülés után elmondta, hogy a szövetség segíti a Hungarikum törvény megalkotását.
A szerző neve: Szerkesztőség dátum: 2011. ápr. 4.
A 2011. február 21-e és 25-e között a vállalkozók körében bemutatott Új Széchenyi Terv információs rendezvénysorozat és az azt követő,2011. március 05-én megtartott „Franciska Bál” sikeresen befejeződött!
A szerző neve: Birinyi József dátum: 2010. dec. 6.
Birinyi József: Bartók Barbarója c. írása, amely megjelent a PREMIER Magazinban és a Hungarikonok c. könyvben, a hungarikonok sorozatban elkészült, Mátrai Erik „médiaművész” alkotásához.