Fokozható a Csutorás Tábor sikere?
Hogy mit hogyan lehet fokozni, azt nem tudom, de jelen esetben – úgy gondolom -, már nincs szükség a reklámra, hiszen önjáró módon, a siker megtalálja a tábor részvevőit, és a saját tapasztalatnál nincs jobb ajánlólevél a továbbiakhoz.
24 éve jönnek össze minden évben a Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánc Tábor programjaira a tanulni vágyók, Lajosmizsén. Az ötlet Birinyi Józsefé, aki közismert népzenekutató, hangszertudós, a KÓTA (Kórusok, zenekarok és Népzenei Együttesek) társelnöke.
A vezetőség már a kezdetekben kitalálta, hogy párhuzamosan, csoportvezetői tanfolyamot indít, amelynek két éves időtartama alatt, a hallgatók elsajátíthatják a legfontosabb közismereti, néprajzi, zenei és népzenei ismereteket. Végül gyakorlatban is le kell vizsgázniuk. Ez külön érdekes ceremónia, hiszen a jelöltek egymással kell, hogy az elképzelt szituációkat, zenei és emberi problémákat megoldják. Ez néha a kedves humor forrása lehet, de abban is segít, hogy az élet által produkált nehézségeket megtanulják elhárítani.
Ilyen pl. egy első citeraóra, ahol meg kell a hangszert ismertetni és szerettetni a zenélni vágyó, jövőbeli citerással vagy más hangszerjátékossal. Minden helyzet más, mert ez vagy ezek lehetnek gyermekek, de akár nagypapa, nagymama korú „tanulók” . Az is kedves egy-egy ilyen tudáspróbán, amikor a leendő csoportvezető egy nyugdíjas népdalkör felkészülését mutatja be. Meg kell teremtenie azt a hangulatot, amely feledteti az otthoni gondokat, a derék- és az egyéb fájdalmakat, feloldja az énekeseket, hogy örömmel adják át magukat a dalolásnak. De még a pályázatírás – nem éppen közkedvelt – rejtélyeibe is belekóstolhatnak a tanfolyamosok.
Ezeket az ismereteket elhivatott, hosszú-hosszú tapasztalattal rendelkező szakemberek biztosítják, a csoportvezetői tanúsítvány megszerzésére törekvő népdalosoknak, népzenészeknek; dr. Olsvai Imre, Birinyi József, Keresztesi Judit és szerénytelenül, e sorok írója.
Az évek folyamán, több mint 600-an kaptak tanúsítványt, a sikeres megmérettetés után.
Az egész tábor népszerűségét, a sokszínűsége biztosítja. Ez vonatkozik a korosztályok heterogenitására, de a tanulási lehetőségek számtalan műfajára is.
Öröm látni, amikor egy-egy szakajtó vagy kenyérkosárka elkészül Katona Miska bácsi irányításával, és a sikerélmény tükröződik az arcokon. Persze ez mindenre vonatkozik, igen népszerű a batikolás, szép és ízléses stólák készültek a női ruhák kiegészítésére, de a nemezelés, vagy a gyöngyfűzés sem maradhatott el Varga Edit fáradhatatlan segítségével.. Sok fából faragott hangszer és feszület került ki Birinyi András és Bodnár Feri bácsi tanulóinak kezéből. Csuhéból és szalagokból születtek a kedves emléknek szánt noteszek, apró szőttesek, amit Vigh Istvánné, Skultétiné Jánosné, Szemere Katalin, Kovács Ágnes és Vigh Istvánné tanított a kis és nagy táborlakóknak.
És akkor még nem beszéltünk a zenei csoportokról. Legtöbben az énekesek és a citerások voltak. Hosszú évek óta, a nagyon népszerű, gyönyörű énekhanggal rendelkező, Budai Ilona tanítja a szebbnélszebb dalokat, nagy-nagy szeretettel adva át a módszert is az énekeseknek. Segítségére volt a Népművészet Mestere, a felbecsülhetetlen mennyiségű és szépségű dalkincs tudója, a rimóci Holecz Istvánné és a kupuszinai Csizmadia Anna. Annáról tudni kell, hogy a minden évben Szatmárnémetiben megrendezett énekverseny (HAL) idei győztese. Hangjával ugyancsak belopta magát a hallgatók szívébe.
A kilencvenkét éves Pál Pista bácsi – az utolsó dudás – is énekelt.
De nem szóltunk még a citerásokról, mindig van kezdő és két haladó csoport. Őket most Sulczné dr. Bükki Éva (mint szervező és a tábor orvosa is remekelt), Berta Alexandra, a Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Inoka Győző, továbbá a szintén hosszú évek óta oktató, és nagy népszerűséget élvező Széles András citeraművész. A kezdő hegedűsökkel Buborékné Szabó Adrienn művelt csodákat. Az egyik legnagyobb eredményt, a Németországból érkező 6 és 7 éves „prímásokkal” érte el. (Nagy öröm volt, hogy idén sok kisgyermek érkezett a táborba. A népdal szeretetét nem lehet elég korán kezdeni.)
Legedi László István a furulyásokat és a kavalosokat tanította, Kovács László a tekerőlant rejtelmeit adta át tanulóinak, a nagybőgőt Horváth Attila oktatta. A Gajdos Együttes – az előbbieken kívül Buborék István, Okos Tibor – a tőlük megszokott örömmel segítette az összmunkát, a táncot és a jókedv megteremtését.
A táncosok közé visszatérők a Kanadából érkező, magyar néptáncot szerető vendégek, mint ahogy az Írországból már ötödször érkező hallgató is, aki a szemünk előtt cseperedett fel kisfiúból kedves kamasszá, és a tánc mellett a hangszeres zenével is egyre jobban ismerkedik. Régen visszajáró oktatók Adler Írisz és Böde István,valamint André Csaba és Petres Zsuzsa, sikerüket a táncos tanulók máris beérkezett visszajelzései is igazolják.
A szombatesti gálát – mint mindig –, most is igen nagy elismeréssel és ovációval fogadták. Ez már megszokottan, a helyi-, ill. környékbeli közönségnek is egy különlegesen gazdag programot jelent, továbbá az egész tábornak alkalom arra, hogy társaik egyhetes fejlődésében is gyönyörködhessenek, elismeréssel a tanárok nagyszerű munkája iránt.
A fárasztó heti tábori munka oldására, a kecskeméti élményfürdő félnapos úszkálása a gyógyír. A zenészek, énekesek műsorát – ellenszolgáltatásul a belépőért – mind a fürdő vezetősége, mind pedig a vendégek várják, hiszen ez már állandósult program a nyári fürdőzőknek.
Visszatérve a gálaműsorra, Birinyi József Páva-dalok című szerzeményével nyitotta a Táborfalvi Csutorás Együttes. A műről és az előadásról, csak szuperlatívuszokban lehet szólni. A téma variációi felölelték Dél-Dunántúltól Erdéllyel bezárólag a fellelhető pávadalokat. Ismerve az együttes és a szerző elfoglaltságát, többszörös bravúrnak számított az érett, lelkeket melengető megszólalás.
Főbb támogatók:
NKA Népművészeti Kollégium, Oktatási és kulturális Minisztérium, Lajosmizse Városi Önkormányzata, az Örkényi Takarékszövetkezet, a Táborfalvi Közművelődési és Népzenei Együttes és sokan mások.
Az alapító és megvalósító Birinyi Józsefen kívül, a szervezés oroszlán részével Sulczné dr. Bükki Éva küzdött meg, legnagyobb segítsége Nemcsics Bernadett volt. A zökkenőmentes lebonyolításban közreműködött a Táborfalvi Csutorás Együttest, a vendégek kedves és udvarias fogadásáért pedig a Kisboróka Együttest illeti dicséret.
A videós felvételeket Birinyi József és Csorba László , a fotókat Birinyi Bella, Birinyi József, Lami Szabolcs és Széles András készítette.
A Csutorás honlap elkészítését és gondozását Lami Szabolcs vállalta.
Találkozzunk jövőre, 2010-ben, augusztus 8-a és 10-e között!!!
Dr. Gerzanics Magdolna
Kapcsolódó írások: