38. Csutorás Tábor – Petőfi 200 tiszteletére

A Csutorás Táborban 2023-ban a Petőfi Sándor születése jubileumi évétől, születése 200. évfordulójához kapcsolódik, a népzenei ihletettséggel megformált „NEMZETI DAL”, amivel köszönteni jöttünk ezt az évfordulót. Ezzel a vers most már zenéjében is hazatért.

2023. július 30. -án este a tábornyitón ideidézzük vele Petőfit!

Információk a dalról (minden Csutorás táborlakó figyelmébe):

  1. A dal kottája, szolmizációja, verse innen letölthető (pdf ) >>>
  2. Információk a dal hátteréről:
    A Magyar Nemzet napilap általi bemutatása és az újság rövid
    ismertetője itt olvasható >>>
    Két Rádió is már bemutatta a dalt 2023.03.14-15. (Katolikus Rádió, Mária Rádió)
    és befogadta a KOSSUTH Rádió is.

  3. A dal hallható hangzóanyaga D dúrban íródott, így megszólaltava hallható
    NEMZETI DAL PETŐFI 200 címmel a YouTube -on.

Tekerőlantot készített a makói Fodor József

Nem mindennapi hangszert, egy tekerőlantot készített nemrégiben a makói Fodor József – a tehetséges fiatalembert olvasóink jó néhány évvel ezelőtt citerakészítőként ismerhették meg. Azt mondta, egy-egy zeneszerszám elkészítése saját ötlet és tervek alapján komoly kihívást, majd nagy sikerélményt jelent számára.

Tovább a cikkre >>>

Forrás: delmagyar.hu

Győztesek Éneke

A 29. Hajnal akar lenni – HAL Kárpát-medencei Népdalverseny győztesei, ARANYPÁVA minősítettjei is fellépnek, a Csutorás Táborban, a CSUTORÁS TEHETSÉGPROGRAM részeseiként.

Kedves Csutorások!

Hamarosan itt a tábor!!! Néhány közérdekű dolgot ajánlunk figyelmetekbe:
Jelentkezés:
Szeretnénk felhívni a jelentkezők figyelmét, hogy a jelentkezéssel kapcsolatos egyéni kívánalmakat és módosításokat csak írásos, az info@csutorastabor.hu e-mailcímre írt üzenetek formájában tudjuk figyelembe venni! Kérjük, hogy telefonon ne keressetek minket ilyen jellegű kérésekkel, mert nem áll módunkban azokat rögzíteni.
Szobabeosztás:
A szobabeosztással kapcsolatos egyéni kívánságokat minden esetben igyekszünk figyelembe venni, azonban a redukált férőhelyek miatt nem tudunk garanciát vállalni a teljesítésükre. Amennyiben négynél kevesebb vendég egy teljes szobát venne igénybe a hét folyamán, úgy a fennmaradó ágyak szállásdíját is meg kell téríteniük.
Túljelentkezés esetén előfordulhat, hogy akik négyágyas kollégiumi szobát igényeltek, azok is matracos szobában kerülnek elszállásolásra. Ebben az esetben az árszabás eszerint módosul. Kérjük rugalmasságot és szíves megértést ezzel kapcsolatban!
Pólórendelés:
A pólórendelés gördülékenysége érdekében a tábor előtt több héttel le kell adnunk a pólóigényt, így a július 10 -e után jelentkező táborozóknak nem tudunk ajándék pólót biztosítani, hanem a fennmaradó készletből a helyszínen vásárolhatnak majd.

A Csutorás Tábor bemutatása az Örkény TV-ben

Az idén 38 éves, minden túlzás nélkül, nemzetközi színvonalú és hírű népzenei és néptánc tábor az ÖRKÉNY AKUSZUTIK, a POLGÁRI ÉRTÉKEKÉRT MOZGALOM, a MEGVÁR, és az ÖRKÉNY TV támogatásával eddig nem látott módon mutatja meg magát Örkényen!

Fehér Megyei Magyar Napok

Egyedülálló zenei élmény vár rád Birinyi József és Szabó Sándor koncertjén!
Két mester, különleges hangszerekkel: Birinyi József, népzenekutató és a Filharmónia  népihangszeres szólistája, és Szabó Sándor, a világon egyedülálló tárogató együttes, a Gregus Kvartett vezetője, egyesítik erejüket egy felejthetetlen zenei élményért.
Az eseményen fellép Boros Erzsébet, Fehér megyei népdalénekes is!
Helyszín: Nagyenyed, Bethlen Gábor Kollégium – Szabadtéri Nagyszínpad
Időpont: 2023. június 16., 20:00 óra